Vevők

A VARDOMPOOL tagjainak összesített vevőköre igen széles, gyakorlatilag a civil használatú építmények csaknem teljes beruházói körére kiterjed. Természetesen egyes tagjaink saját vevőköre az eltérő tevékenységi kör miatt eltér a másik tag vevőkörétől, de jelentős az átfedés. Nemcsak olyan vevőink vannak, akik több tagunktól is rendeltek már szolgáltatást, de számos olyan projekt is van, amelynek kivitelezésén több tagunk ugyan abban az időben együtt dolgozott.

Vevőink konkrét felsorolása nem célja a honlapnak, de a megrendelők jellemző szempontok szerinti csoportosítása is megfelelően mutatja be vevőkörünket.

  • állami szervezetek
  • önkormányzatok
  • cégek
  • non-profit szervezetek
  • magán személyek

A magyarországi vevőkör mellett több tagunknak voltak és vannak külföldi vevői zömmel a Magyarországgal szomszédos országokból, mint Ausztria, Szlovákia, Szerbia, Románia, ahol kastélyok, műemléki tárgyak, szállodák kivitelezésében ill. felújításában vettek részt. Az elmúlt években már néhány távolabbi Európai országban is, mint Spanyolország és Oroszország sikerült teljesíteni presztizs értékű munkákat szállodákban és patinás épületeken.